2. Rész

Sziasztok! :) Szóval megérkezett a 2. Rész is! 

Jó olvasást! :)

ui.: Kérhetnék néhány véleményt? Nagyon nagy segítség lenne! :)

Idegesen vettem ki zsebemből a telefont majd felmentem Facebookra. Egy új üzenetem érkezett, kíváncsian nyomtam rá ujjamat a kis szövegbuborékra.

Kevin...

Szia, figyelj ne haragudj! Én sem így terveztem, de Naomit nagyon szeretem. Sajnálom, remélem azért barátok maradunk. 

Apu, megdöglött a kutyám, de azért megtarthatom? Ez tényleg teljesen hülyének néz?! Nem írok neki vissza, valahogy most nem vagyok olyan állapotban. Idegesen trappoltam le a lépcsőn majd gyújtottam rá. Senki nem volt bent a konyhába ezért kényelmesen leültem az asztalhoz.
- Al. - hallottam mögülem apu hangját.
Nem fordultam hátra, csináltam tovább tevékenységemet.
- Figyelj, el akartam mondani. - éreztem ahogy közelebb jött, parfümje illata, megint meg csapta az orrom majd sóhajtottam egyet.
- Mikor? - fordultam meg.
- Majd amikor már össze akartok házasodni? Vagy amikor már gyereket szül neked? - morogtam majd fel álltam helyemről. Tekintete szomorú volt.
- Al, kérlek. - jött még közelebb.
- Hagyj! - nyomtam ki a cigimet majd kikerülve őt, felszaladtam a szobámba.
Könnyeim folyni kezdtek arcomon majd levándoroltak a párnámra. Haragszom rá, mert azt hittem mindent megbeszélünk, és ő ezt meg sem említette. Borzasztóan bánt, hogy eltitkolta előlem.
Szemeimet lehunytam, gondolataim film szerűen vetítődtek előttem. Láttam apát ahogy elengedi a kezem és elhagy. A barátnőjét válassza helyettem, nem fogok már neki kelleni. Itt fog hagyni, egyedül. Megint az utcára kerülök és magányosan fekszek megint egy elhagyatott út szélen. A kutya sem néz rám, az emberek sem. Nem kellek senkinek. A barátaim megvető pillantást vetnek rám, az eső eláztatja véres testrészeim. Meghaltam.
- Apu. - suttogtam.
Csak álom volt, még is valóságszerű. Könnyeim megint a felszínre törve csurogtak végig arcomon. Próbáltam újra lecsukni szemeim de nem bírtam elaludni. Csak bámultam ki magamból egy pontot megcélozva, de a sötét miatt nem láttam semmit.
Másnap zombi szerűen ballagtam le a konyhába, apu és barátnője ültek a kanapén, halkan köszöntem nekik, mire apu aggodalmasan rám nézett. Nem törődtem vele. Ittam egy kávét egy cigi kíséretében majd valami kajáért nyúltam mert az éhségtől már szinte kiszakadt a gyomrom. Csend volt, nem szólalt meg senki. Lassú léptekkel a nő felé irányultam majd kezemet nyújtva elmotyogtam a nevem.
- Kate French - mosolygott rám, de én mosolyát nem tudtam viszonozni.
Apu szakadozva fújta ki a levegőt majd köszönésképp eleresztett egy apró vigyort.
Komor tekintettel néztem rájuk. Még mindig dühös vagyok rá. Valahogy nagyon fáj, hogy pont előlem titkolta el, valószínűleg drága Lucas már az elejétől fogva tudta az egészet.
- Mióta vagytok együtt? - húztam fel szemöldököm majd mélyen szemükbe néztem és karjaimat átfontam melleim előtt. Egy percig csak bambultak rám, aztán eszükbe jutott, hogy el is kéne mondani. Kíváncsian vizslatva őket lábamat halk dobolásba indítottam.
- Fél éve. - ahogy ezt kimondták, szívem ezerszer gyorsabban kezdett el verni, sírógörcsöm próbáltam lenyelni, nem mutathattam magam gyengének, annyira idióta vagyok.
Arc izmaim megfeszültek, tettem egy lépést hátra, pilláimat összeszorítottam és elsétáltam onnan.
Szobámba érve gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem egy kis sminket felraktam magamra, hajamat összefogtam, táskámat vállamra húztam és elindultam. Csak mentem el előttük, oda sem néztem, csak az ajtóra összpontosítottam, hogy minél előbb hagy jussak ki innen. Úti célom, Liza volt. Szinte futva siettem hozzá, hála Istennek nem lakik messze. Bekopogtam majd az előzőleg meggyújtott cigimet le dobtam a betonra. Amikor ki nyílt az ajtó, sírni kezdtem, barátnőm aggódó tekintettel mért végig és ölelt meg. El mondtam neki mindent, figyelmesen hallgatott, egyszer-egyszer a sírás határán voltam, de próbáltam erős lenni. Szerinte kicsit felfújom az egészet, lehet, hogy igaza van. Felnőtt ember, nem kell neki mindenről beszámolnia, de valahogy akkor is rosszul érint.
- Nem lehet, hogy az a baj... hogy.. - köszörülte meg torkát Liza. Nem értettem.
- Barátnője van. Nem vagy féltékeny? - húzta fel szemöldökét, erre válaszolni se tudtam.
Mi van ha igaza van? Mi van ha nem akarom, hogy barátnője legyen? De miért?! Gondolatok ezre vándoroltak fejemben, nem értem az egész reakciómat. Fogalmam sincs mit tegyek és, hogy mit kéne tennem. Halkan benyögtem, hogy lehet, hogy igaza van, de közben próbáltam megerőltetni magam, hogy tiszta legyen a kép. Elköszöntem tőle és haza vettem az irányt. A szürke felhőkből lekövetkeztettem, hogy hamarosan esni fog, szóval gyorsabbra váltottam a menetemet. Be érve a házba, meg láttam aput és Katet, ahogy egymás ajkát falják, megköszörültem torkom, erre persze gyorsan szét rebbentek. Tényleg nem volt jó látni, valamiért nem. Gyorsan fel iszkoltam a lépcsőn és telefonomat kicsúsztattam a zsebemből. Leültem az ágyra majd a készüléket bámulva kezdtem halkan énekelni.

Másnap.~

Reggel, kómásan hagytam el az ágyamat, elvégeztem teendőimet és már el is hagytam a házat. Nem találkoztam apuval, valószínűleg már el ment dolgozni. Liza már kint szívta cigijét, mosolyogva köszönt nekem majd én is próbáltam felrakni arcomra egy apró vigyort. Rengeteget beszélgettünk, nagyon feldobta a kedvem, sokkal jobban érzem most magam. A sulihoz érve, görcsbe rándult a gyomrom, mi lesz ha meglátom Kevint?!
- Ott jön. - mutatott egy alak felé barátnőm majd ahogy közeledett kiszúrtam. Ő az.
El ment mellettünk, szinte még észre se vett, nem éreztem semmit, furcsálltam is. Semmi ,,kikaparom a szemét'' reakció.
- Nem lettem dühös. - ráztam meg a fejem.
- Örülök. - mosolygott rám biztatóan majd megfogta a kezem és a bejárat felé kezdett el húzni.
...
Lassan de biztosan ment el a mai suli idő is, elég jól éreztem magam, hiszen Liza próbált mindig jó kedvre deríteni és sikerült is neki. Haza érve, elgondolkoztam azon, hogy kéne valamit főzni, gyorsan ledobtam a táskám, lefőztem magamnak egy kávét amit gyorsan megittam, majd előkészítettem a Bolognai hozzávalóit. Gyorsan neki kezdtem már a végén jártam amikor valaki átkarolt hátulról és suttogni kezdett.
- De jó illat van, Bolognai lesz? - hallottam meg apu hangját, szívem majd ki ugrott a helyéről.
- Igen. - motyogtam majd kiszabadítottam magam öleléséből.
Értetlenül rá néztem, majd beleharaptam alsó ajkamba. Apu mosolya szikrákat szórt minden egyes testrészemre, levegő vételem egyre szaporább lett. Óvatosan oda sétáltam hozzá és megöleltem. Valahogy most mindent másképp éreztem, nem olyan volt mintha az apámat öleltem volna meg, hanem mint egy férfit.
- Úristen.. - kaptam észbe, hogy miket is gondolok én, gyorsan lezártam a gázt és felrohantam a szobámba...